Mi az ördög történt, gondoltam ott
és akkor; felderengett előttem egy tengerpart,
amit már nem látogatunk meg, de te
csak tovább ontod magadból a bullshitet
egy írógép lélekölő kattogásának ritmusára
a sajnálatodat egy piros kupaknak látom
hófehér homokszemek rengetegében, jézusom,
mennyire lassan telik az idő így a huszonnegyedik órában
hát nincsen benned semmi kétség? atyaég,
de utálom jó ideje ezt a szobát,
csak ne lenne ilyen szűk a komfortzóna
a te szavaid visszhangozza a koponyám csendje
s én a döbbenettől felnevetek: emlékszel még?!
nincsen ennek semmi értelme, milyen jó anya lennék,
mondod; az olasz riviérán hunyorogtam volna a messzeségbe,
ha nem dobod el magadtól a lehetőségét
istenem, te-nem, te nem tűntél ilyennek ezelőtt
- és mi lenne igaz azután, hogy még te is, aki
kötelet fontál velem a távolságból, te
elengeded a végét és nézed, ahogy zuhanok
megmentettelek volna önmagadtól is, ha hagyod
ránk nehezedni a boldogság súlyát, akartad?
valaha is, vagy nem is, de bevallhatod, hogy találtál mást
felveszlek a földről és recéid számolom
szénné égett valóságok között ficánkoló remény,
amit a beléd vetett hitem táplált, mióta
egy kurva nagy találkozásból születtünk újra
milyen üresen tátong a tér a fátyol mögött
lassan csordogál medrében a néma odaadás,
ahogy távozni készülsz még utoljára, kedvesen
szólsz hozzám, ne veszítsük el egymást, kataklizmám
voltál s leszel az örökkévalóságig, hisz tudod, de én
már csak a vállad fölé képzelem óvatosan
nem fáraszt többé a gondolat, hogy te is el -
hagysz, amint a nap felbukkan sivár léted
általam felvirágoztatott hajnalán.

Rab országban rab a lélek
Álmukban látják, hogy eszerint kélnek
Sokszor érzik, hogy tenni is félnek,
Mert elmenni vagy maradni egyaránt vétek.

Rab országban rab a gondolat
Megfélemlítő a véleményáradat
Köves partjain töredezik a vakolat
Bélyegét rányomja az uralkodó-i hangulat.

Rab országban kirakatválasztások
Üvegarccal ellátott ó-rendszerváltozások
El nem feledett múltbéli hazugságok
Alkotják fog hegyén a megrekedt átkot;

Hisz rab országban megállt végleg
Nem érdekel senkit a rothadó lényeg
Belülről zabálja széjjel a féreg
S démonok torkából zeng az ítélet,

Hogy a szabadság nem egy állandó tényező
Csak addig a miénk, míg van hozzá levegő
És nem nyugszik bele búsan a független megvető
Hogy szépiaszínre vált lassan egy gondolat, oly felemelő,

Hogy csak szabad országban lehet szabad az élet,
Tengerkék igazával megvetettek a remények
S nappalok, holnapok, éjszakák vagy fényévek
Távlatából sem csorbulnak a ránk váró jövőképek.

... I lost more of my conscious memory. Death is either this exciting final trip or ultimate boredom. The last one is impossible with an open mind, but about excitement, regardless to ****** function, it can advance or delay  the moment we stop nature.

Meglöktek; gurultam szét s váltam végtelenné
oly sokáig próbáltam egy maradni
szerettem volna légben felhő lenni, de
elkapott egy tajtékos szellő
és üveggolyóvá változtatott.
Te voltál az; ki útnak indított véletlen
Elvesztem benned és veszetten kerestem életem
Értelmét. Nem maradt több kérdés, érdekes érzés
üres órákkal játszó, meddővé lett merengés
holnapokat tagadó féltő késztetés, hisz
Te-engem kelletlen, meglöktél s én engedtem;
Futottam az árral, míg volt hova mennem
és énekeltem az éneket a legszebb hangig
mert addig nem ér véget, míg meg nem írták végleg
kölcsönhatások bárgyú foglyaként
Meglepetés; az utolsó dalt is.

Nem tagadhatom, hogy mikor kinézek a zúgó
Kocsi ablakán a ködös szürke tájra: nem
érzek semmit... mert érzem én a színek
ízét akkor is ha elfojtják azokat;
Nem tagadhatom az álmodozásomat.

Nem tagadhatom, hogy mikor bújom a sárga
lapokat nem szorul meg a levegő tüdőmben egy
pillanatra, mikor egy szívszorító sorhoz jutok
és elvérzek mert a költő is elvérzett;
Nem tagadhatom gondolataimat.

Nem tagadhatom, hogy szívem sajog nap
mint nap a művészetért, s utolsó cseppig belé
adám egy tüzes versbe, mindenem mim van
nekem és miben boldog vagyok,
Nem tagadhatom, amire vágyok

Nem tagadhatom, hogy télen-nyáron,
messzi s közeli tájon mint hegyekben,
úgy a termő virágban is téged kereslek,
Mert magamat tagadnám,
ha azt mondanám, nem szeretlek.

Szertelen, szédült vadhajtások
övezik zarándoklatom hajnalát
volt egyszer egy képtelen álom
azon hajtja be vágyam zálogát
Érdekes, ahogy a köveket fújja
kell, hogy legyen ebben szenvedély
Otromba képzelgések szövik alakosra
Azt, mit elhordott a pázsitos éj
Sokan félik e száguldó vonatot
Pillanatkép a mozgó vásznon
Hisz létezésünk nem több a nyárnál,
mely jégbe fúl a halálos ágyán
Majd virágot küld énnekem s neked
Rákulcsoljuk ujjunk, s együtt féljük a közelgő telet.

Ki mit tud és mennyit?
Senki semmit s én magam is csak egy
parányit egy ámító univerzumból.

Na és mi van a jég alatt?
Meleg víz és felfedezetlen tengerek.
Érzések, arcok és emberek.

Többet tudok, vagy kevesebbet?
Ha jól kiismerlek, úgy leolvadnak
A felvetett maszkok az arcunkról.

Honnan tudná a közember, hogy mi rejtőzik
Zöldeskék szemek birtokában?
Vagy egy tündér titkos, cseles mosolyában?

Nem is jég talán az, mi van a felszínen
csak törékeny falak és kapuk melyek
ha lelkedet tapintják, omladoznak.

Ma este csak hozzád lenne türelmem
Együtt eltemetni az egész világot
És csak egy éjszákára elhinni azt,
Hogy nem lett elrontva a teremtés
És minden a helyén van.
De mivel a teremtésbe valahol hiba csúszott,
Egyedül vagyok ma este.

The haunting sky continued to produce the army of ghost clouds...
Lightning flashed anger...
And the curses of the gods broke the gates of heaven unannounced....!

The cries of hell were heard as a million souls fought to save my holy Land...
An oath seared into their skin to save the glory of their queen...

And I.... I stood watching with flaming eyes...
The threat to my would be orphaned land and sighed at the pieces of the remaining hours of my story...
Helpless I sat tearless... gazing into the dying horizon...

How I had lived as a lioness... How I had consolidated my existence into the minds of my beloved people... How I had taken Egypt to the zenith of wonders... How I had pierced into the souls of women the right to a dignity...

But now as I hold my head high to the grim awaiting in the courtyard... I swear to never let the filthy hands of invaders lay upon me. I call upon the Lord of serpents... To cradle me to the dreams of heaven by caressing it's bite into my skin..

This is a trail I leave to all my people... I am dying for you... O my beloved all...
May you live in peace!. ..
...

Ma..y Egy.... p... t live.... long..!
...!

The end

Telnek a napok és üresen feküdnek
az íroasztalon az összegyűrt lapok.
S a toll, mely szavakban festett álmot s a mennyt,
Tegnap már csak furcsa firkákban fáradt el.
Hova egy ilyen élet?
hol nap mint nap ijesztő álmokban látok tükröt
és felkelni nehéz, beszélni nehéz,
s megállítani az esést,
nagyon nehéz.
De immár márciusra lapoztam a kalendáriumom...
Márciusban talán kinyílik a virág és
elmúlik a fájdalom.
Jön a meleg, az enyhetadó, s egy szép napon majd
ott találom magam, ahova én vagyok való.