Submit your work, meet writers and drop the ads. Become a member
Nikolas Apr 29
Azt hittem, hogy elestem.
Dőltem hátra s mindjárt itt volt már!
De nem.
Mégsem buktam el.

Azt hittem, hogy elvesztem.
Összefolyt a láthatár és kékültem,
de nem.
Mégis meglettem.

Azt hittem, fájni fog.
Vártam az ütést a testemen,
de nem.
Helyette megöleltek.

Jött az idők vége
és azt hittem, hogy meghaltam.
Nem.
Mindezt megálmodtam.
S ha el is estem volna,
te karodba boruljak, Uram,
Mert te vagy az én egyetlen, biztos
és kegyelmes kiutam.

Jött az idők vége
és azt hittem, hogy meghaltam.
Nem.
Mindezt megálmodtam.
S ha el is estem volna,
a te karodba essek, Uram!
Te vagy az én egyetlen és biztos,
kegyelmes kiutam.
Nikolas Mar 28
Ki mit tud és mennyit?
Senki semmit s én magam is csak egy
parányit egy ámító univerzumból.

Na és mi van a jég alatt?
Meleg víz és felfedezetlen tengerek.
Érzések, arcok és emberek.

Többet tudok, vagy kevesebbet?
Ha jól kiismerlek, úgy leolvadnak
A felvetett maszkok az arcunkról.

Honnan tudná a közember, hogy mi rejtőzik
Zöldeskék szemek birtokában?
Vagy egy tündér titkos, cseles mosolyában?

Nem is jég talán az, mi van a felszínen
csak törékeny falak és kapuk melyek
ha lelkedet tapintják, omladoznak.
Nikolas Mar 5
Telnek a napok és üresen feküdnek
az íroasztalon az összegyűrt lapok.
S a toll, mely szavakban festett álmot s a mennyt,
Tegnap már csak furcsa firkákban fáradt el.
Hova egy ilyen élet?
hol nap mint nap ijesztő álmokban látok tükröt
és felkelni nehéz, beszélni nehéz,
s megállítani az esést,
nagyon nehéz.
De immár márciusra lapoztam a kalendáriumom...
Márciusban talán kinyílik a virág és
elmúlik a fájdalom.
Jön a meleg, az enyhetadó, s egy szép napon majd
ott találom magam, ahova én vagyok való.
Nikolas Jan 2
Nem tagadhatom, hogy mikor kinézek a zúgó
Kocsi ablakán a ködös szürke tájra: nem
érzek semmit... mert érzem én a színek
ízét akkor is ha elfojtják azokat;
Nem tagadhatom az álmodozásomat.

Nem tagadhatom, hogy mikor bújom a sárga
lapokat nem szorul meg a levegő tüdőmben egy
pillanatra, mikor egy szívszorító sorhoz jutok
és elvérzek mert a költő is elvérzett;
Nem tagadhatom gondolataimat.

Nem tagadhatom, hogy szívem sajog nap
mint nap a művészetért, s utolsó cseppig belé
adám egy tüzes versbe, mindenem mim van
nekem és miben boldog vagyok,
Nem tagadhatom, amire vágyok

Nem tagadhatom, hogy télen-nyáron,
messzi s közeli tájon mint hegyekben,
úgy a termő virágban is téged kereslek,
Mert magamat tagadnám,
ha azt mondanám, nem szeretlek.
Nikolas Dec 2021
A remény utolsó sugarát mentve
szálljon a nép a Földről fel,
Istenünk mondta hogy ha elesik szív,
itt nem ülni, itt tenni kell.
Vándorló képek és látomások
közepette tiszta vízként látom
igédet: bízok a kezedben s
mesteremnek adom a lelkemet.
Mert mondja embernek az Isten:
Küzdjél!
Küzdj, míg összerogyott lábad **** téged
a föld felett; küzdj míg van kiért,
s van miért még élni testedben.
S ha szíveden nyíl csattan s hasít
húsodba keményen, el ne vérezz s merj
nézni félelmednek szemébe:
így bízz a Szentlélekben.
Mert lesznek még majd jobb napok;
mikor az élet úgy dönt, ma nem harap;
s hagy téged élni a sors,
ha eddig nyugtod nem maradt.
Ha kétség támad elmédben s
álmodban zúz a valóság,
tépd szét az érzetet,
hagyd azt porladni lábadnál.
Ez van az Úrtól embernek, ha már
saját erejében nem hisz teremtménye:
remény és erő a felkeléshez,
végtelen szeretet és löket az újrakezdéshez.
Nikolas Oct 2021
Emlékeim mint egy templomrom...
És annak kövei a harmatos fűben
Piros-sárga levelek közt hevernek,
Élvezik az őszt, szeretik az öregembert.

És minden szép és csendes! Mintha
Szentlélek szállott volna le e tájra,
S megáldaná minden levélkéjét; s minden
Kedves emberét, melyet szeme látja.

Halkan és félbehagyottan; a szoba
Apró fények csillanására feléled,
És narancssárgán sugárzó falaiban
Hazaérő lakosokat melenget.

Szeretlek ősz, szeretlek téged...
Lelkemet elringatod; majd fölkelted álmából,
Ébredezzen, mert nem élünk hiába; s egy
Arany lánggal ég a remény, mert nem késő még.
Nikolas Feb 2021
Extravagant parties and luscious life...
Everybody's in disguise
of a simple man and kind,
Who runs away to find
Himself; in a very small village.

He will reform, redirect and redesign,
Only to see his neighbors sigh;
Who is this new man who thinks
That suddenly he won't pour drinks?

Onegin was bored, both here, and back home,
But it seems he doesn't want to be alone,
He fools around with a lovely young girl,
Who cares for Lensky, for whom she's a pearl.

There was an enthusiast, a calm yet wild soul,
She read and she wrote, played a different role
Than Onegin would've expected; a letter she signed,
And with her pen, she painted what she had in mind.

Yet those, who are nonchalant and fairly useless,
Will not count the hours that were spent being thought about them.
That's how Onegin lived his life and after 8 long years,
He finally loved, but then, he went by.
Written based on the poetic novel of Pushkin: Eugene Onegin
Next page