"szeretlek" poems
I've been meaning to tell you something.
your soul has me drifting on this endless ocean,
on a dingy boat that I fabricated this morning.
Now this boat is filled with memories, I come clean.
They are heavy and like anchors they push as hard as they can.
As this is happening and as I try to keep it afloat,
in another time and place where the pews have been set straight,
two wandering souls find each other and connect with a starry ring.
Back on my watery path, I grow restless and fear the end is close,
for my boat is just a meager traveling companion, silent and helpless.
Your hair, those beatiful locks they aim to mess up my sail, defenseless.
A pair of stunning emerald eyes shine bright on the horizon, another jest,
for my vision is blurred even more, the sun is now a respite for my weary eye.
Their paired souls fly high, carefree and joyful,
Even when their eyes are closed they find their path true.
The waves that I encounter are few but they are strong,
their pattern and their tread is graceful,
they all remind me of my anchors on the boat.
With that I shift my focus on something else,
An answer to this mess that I made for myself.
A serene voice comes to my mind, its yours.
Followed by your laughter and your valuable thoughts.
I remember all that you shared with me, pieces of your soul.
Ideals and views, feelings and dreams, they shine brighter than stars, I see.
These memories are not anchors, no, they are different and so much more.
I know what to do and this boat is not so hopeless anymore.
I embrace these one by one, and your hair on my sail is now patching up those holes.
Your eyes on the horizon, they show me the way, lead me to land.
And your voice and thoughts now give me reason to look to my past.
Jul 9, 2016
Jul 9, 2016 at 4:20 PM UTC
Nem tagadhatom, hogy mikor kinézek a zúgó
Kocsi ablakán a ködös szürke tájra: nem
érzek semmit... mert érzem én a színek
ízét akkor is ha elfojtják azokat;
Nem tagadhatom az álmodozásomat.
Nem tagadhatom, hogy mikor bújom a sárga
lapokat nem szorul meg a levegő tüdőmben egy
pillanatra, mikor egy szívszorító sorhoz jutok
és elvérzek mert a költő is elvérzett;
Nem tagadhatom gondolataimat.
Nem tagadhatom, hogy szívem sajog nap
mint nap a művészetért, s utolsó cseppig belé
adám egy tüzes versbe, mindenem mim van
nekem és miben boldog vagyok,
Nem tagadhatom, amire vágyok
Nem tagadhatom, hogy télen-nyáron,
messzi s közeli tájon mint hegyekben,
úgy a termő virágban is téged kereslek,
Mert magamat tagadnám,
ha azt mondanám, nem szeretlek.
Jan 2, 2022
Jan 2, 2022 at 3:22 PM UTC
Emlékeim mint egy templomrom...
És annak kövei a harmatos fűben
Piros-sárga levelek közt hevernek,
Élvezik az őszt, szeretik az öregembert.
És minden szép és csendes! Mintha
Szentlélek szállott volna le e tájra,
S megáldaná minden levélkéjét; s minden
Kedves emberét, melyet szeme látja.
Halkan és félbehagyottan; a szoba
Apró fények csillanására feléled,
És narancssárgán sugárzó falaiban
Hazaérő lakosokat melenget.
Szeretlek ősz, szeretlek téged...
Lelkemet elringatod; majd fölkelted álmából,
Ébredezzen, mert nem élünk hiába; s egy
Arany lánggal ég a remény, mert nem késő még.
Oct 12, 2021
Oct 12, 2021 at 3:46 PM UTC