Elkésett angyalokkal számolom és aztán csigavonalba rendezem
a homokóránk pergő gránátalmamagjait
Az egész olyan, mintha egyszer már megtörtént volna
Csak már nem emlékszem, hogyan kezdődik

Megfordíthatnám újra a homokórát
És ihatnám tovább a tekilát
Az angyalokkal, akik már túl részegek
De én hányok helyettük
Ők élvezik, én meg félek

A reggel nem is olyan fagyos már,
Még mindig megszólal kismadár,
Még mindig ódát éneklünk a nyárnak,
Mikor az emberek már kabátokban járnak.

Kora reggel csak úgy ragyog a mosolyod,
még mindig napsugár üt át az arcodon,
És kincsemmé vált ez a pillanat is már,
legyen akár ősz, vagy tavasz;  nyár.