Submit your work, meet writers and drop the ads. Become a member
Nikolas Oct 2021
Emlékeim mint egy templomrom...
És annak kövei a harmatos fűben
Piros-sárga levelek közt hevernek,
Élvezik az őszt, szeretik az öregembert.

És minden szép és csendes! Mintha
Szentlélek szállott volna le e tájra,
S megáldaná minden levélkéjét; s minden
Kedves emberét, melyet szeme látja.

Halkan és félbehagyottan; a szoba
Apró fények csillanására feléled,
És narancssárgán sugárzó falaiban
Hazaérő lakosokat melenget.

Szeretlek ősz, szeretlek téged...
Lelkemet elringatod; majd fölkelted álmából,
Ébredezzen, mert nem élünk hiába; s egy
Arany lánggal ég a remény, mert nem késő még.
Nikolas Dec 2021
A remény utolsó sugarát mentve
szálljon a nép a Földről fel,
Istenünk mondta hogy ha elesik szív,
itt nem ülni, itt tenni kell.
Vándorló képek és látomások
közepette tiszta vízként látom
igédet: bízok a kezedben s
mesteremnek adom a lelkemet.
Mert mondja embernek az Isten:
Küzdjél!
Küzdj, míg összerogyott lábad **** téged
a föld felett; küzdj míg van kiért,
s van miért még élni testedben.
S ha szíveden nyíl csattan s hasít
húsodba keményen, el ne vérezz s merj
nézni félelmednek szemébe:
így bízz a Szentlélekben.
Mert lesznek még majd jobb napok;
mikor az élet úgy dönt, ma nem harap;
s hagy téged élni a sors,
ha eddig nyugtod nem maradt.
Ha kétség támad elmédben s
álmodban zúz a valóság,
tépd szét az érzetet,
hagyd azt porladni lábadnál.
Ez van az Úrtól embernek, ha már
saját erejében nem hisz teremtménye:
remény és erő a felkeléshez,
végtelen szeretet és löket az újrakezdéshez.

— The End —