Nem tagadhatom, hogy mikor kinézek a zúgó
Kocsi ablakán a ködös szürke tájra: nem
érzek semmit... mert érzem én a színek
ízét akkor is ha elfojtják azokat;
Nem tagadhatom az álmodozásomat.
Nem tagadhatom, hogy mikor bújom a sárga
lapokat nem szorul meg a levegő tüdőmben egy
pillanatra, mikor egy szívszorító sorhoz jutok
és elvérzek mert a költő is elvérzett;
Nem tagadhatom gondolataimat.
Nem tagadhatom, hogy szívem sajog nap
mint nap a művészetért, s utolsó cseppig belé
adám egy tüzes versbe, mindenem mim van
nekem és miben boldog vagyok,
Nem tagadhatom, amire vágyok
Nem tagadhatom, hogy télen-nyáron,
messzi s közeli tájon mint hegyekben,
úgy a termő virágban is téged kereslek,
Mert magamat tagadnám,
ha azt mondanám, nem szeretlek.