Emlékeim mint egy templomrom...
És annak kövei a harmatos fűben
Piros-sárga levelek közt hevernek,
Élvezik az őszt, szeretik az öregembert.

És minden szép és csendes! Mintha
Szentlélek szállott volna le e tájra,
S megáldaná minden levélkéjét; s minden
Kedves emberét, melyet szeme látja.

Halkan és félbehagyottan; a szoba
Apró fények csillanására feléled,
És narancssárgán sugárzó falaiban
Hazaérő lakosokat melenget.

Szeretlek ősz, szeretlek téged...
Lelkemet elringatod; majd fölkelted álmából,
Ébredezzen, mert nem élünk hiába; s egy
Arany lánggal ég a remény, mert nem késő még.