"egy" poems - Hello Poetry

Rab országban rab a lélek Álmukban látják, hogy eszerint kélnek Sokszor érzik, hogy tenni is félnek, Mert elmenni vagy maradni egyaránt vétek. Rab országban rab a gondolat Megfélemlítő a véleményáradat Köves partjain töredezik a vakolat Bélyegét rányomja az uralkodó-i hangulat. Rab országban kirakatválasztások Üvegarccal ellátott ó-rendszerváltozások El nem feledett múltbéli hazugságok Alkotják fog hegyén a megrekedt átkot; Hisz rab országban megállt végleg Nem érdekel senkit a rothadó lényeg Belülről zabálja széjjel a féreg S démonok torkából zeng az ítélet, Hogy a szabadság nem egy állandó tényező Csak addig a miénk, míg van hozzá levegő És nem nyugszik bele búsan a független megvető Hogy szépiaszínre vált lassan egy gondolat, oly felemelő, Hogy csak szabad országban lehet szabad az élet, Tengerkék igazával megvetettek a remények S nappalok, holnapok, éjszakák vagy fényévek Távlatából sem csorbulnak a ránk váró jövőképek.

0

Nov 6, 2016

Nov 6, 2016 at 9:54 AM UTC

blind-distance

Dem(i)k(o)rácia?

Rab országban rab a lélek Álmukban látják, hogy eszerint kélnek Sokszor érzik, hogy tenni is félnek, Mert elmenni vagy maradni egyaránt vétek. Rab országban rab a gondolat Megfélemlítő a véleményáradat Köves partjain töredezik a vakolat Bélyegét rányomja az uralkodó-i hangulat. Rab országban kirakatválasztások Üvegarccal ellátott ó-rendszerváltozások El nem feledett múltbéli hazugságok Alkotják fog hegyén a megrekedt átkot; Hisz rab országban megállt végleg Nem érdekel senkit a rothadó lényeg Belülről zabálja széjjel a féreg S démonok torkából zeng az ítélet, Hogy a szabadság nem egy állandó tényező Csak addig a miénk, míg van hozzá levegő És nem nyugszik bele búsan a független megvető Hogy szépiaszínre vált lassan egy gondolat, oly felemelő, Hogy csak szabad országban lehet szabad az élet, Tengerkék igazával megvetettek a remények S nappalok, holnapok, éjszakák vagy fényévek Távlatából sem csorbulnak a ránk váró jövőképek.

24

Szertelen, szédült vadhajtások övezik zarándoklatom hajnalát volt egyszer egy képtelen álom azon hajtja be vágyam zálogát Érdekes, ahogy a köveket fújja kell, hogy legyen ebben szenvedély Otromba képzelgések szövik alakosra Azt, mit elhordott a pázsitos éj Sokan félik e száguldó vonatot Pillanatkép a mozgó vásznon Hisz létezésünk nem több a nyárnál, mely jégbe fúl a halálos ágyán Majd virágot küld énnekem s neked Rákulcsoljuk ujjunk, s együtt féljük a közelgő telet.

0

Aug 27, 2015

Aug 27, 2015 at 6:39 AM UTC

blind-distance

Évszakok

Szertelen, szédült vadhajtások övezik zarándoklatom hajnalát volt egyszer egy képtelen álom azon hajtja be vágyam zálogát Érdekes, ahogy a köveket fújja kell, hogy legyen ebben szenvedély Otromba képzelgések szövik alakosra Azt, mit elhordott a pázsitos éj Sokan félik e száguldó vonatot Pillanatkép a mozgó vásznon Hisz létezésünk nem több a nyárnál, mely jégbe fúl a halálos ágyán Majd virágot küld énnekem s neked Rákulcsoljuk ujjunk, s együtt féljük a közelgő telet.

14

Mi az ördög történt, gondoltam ott és akkor; felderengett előttem egy tengerpart, amit már nem látogatunk meg, de te csak tovább ontod magadból a bullshitet egy írógép lélekölő kattogásának ritmusára a sajnálatodat egy piros kupaknak látom hófehér homokszemek rengetegében, jézusom, mennyire lassan telik az idő így a huszonnegyedik órában hát nincsen benned semmi kétség? atyaég, de utálom jó ideje ezt a szobát, csak ne lenne ilyen szűk a komfortzóna a te szavaid visszhangozza a koponyám csendje s én a döbbenettől felnevetek: emlékszel még?! nincsen ennek semmi értelme, milyen jó anya lennék, mondod; az olasz riviérán hunyorogtam volna a messzeségbe, ha nem dobod el magadtól a lehetőségét istenem, te-nem, te nem tűntél ilyennek ezelőtt - és mi lenne igaz azután, hogy még te is, aki kötelet fontál velem a távolságból, te elengeded a végét és nézed, ahogy zuhanok megmentettelek volna önmagadtól is, ha hagyod ránk nehezedni a boldogság súlyát, akartad? valaha is, vagy nem is, de bevallhatod, hogy találtál mást felveszlek a földről és recéid számolom szénné égett valóságok között ficánkoló remény, amit a beléd vetett hitem táplált, mióta egy kurva nagy találkozásból születtünk újra milyen üresen tátong a tér a fátyol mögött lassan csordogál medrében a néma odaadás, ahogy távozni készülsz még utoljára, kedvesen szólsz hozzám, ne veszítsük el egymást, kataklizmám voltál s leszel az örökkévalóságig, hisz tudod, de én már csak a vállad fölé képzelem óvatosan nem fáraszt többé a gondolat, hogy te is el - hagysz, amint a nap felbukkan sivár léted általam felvirágoztatott hajnalán.

0

Oct 26, 2019

Oct 26, 2019 at 10:41 AM UTC

blind-distance

Kataklizma

Mi az ördög történt, gondoltam ott és akkor; felderengett előttem egy tengerpart, amit már nem látogatunk meg, de te csak tovább ontod magadból a bullshitet egy írógép lélekölő kattogásának ritmusára a sajnálatodat egy piros kupaknak látom hófehér homokszemek rengetegében, jézusom, mennyire lassan telik az idő így a huszonnegyedik órában hát nincsen benned semmi kétség? atyaég, de utálom jó ideje ezt a szobát, csak ne lenne ilyen szűk a komfortzóna a te szavaid visszhangozza a koponyám csendje s én a döbbenettől felnevetek: emlékszel még?! nincsen ennek semmi értelme, milyen jó anya lennék, mondod; az olasz riviérán hunyorogtam volna a messzeségbe, ha nem dobod el magadtól a lehetőségét istenem, te-nem, te nem tűntél ilyennek ezelőtt - és mi lenne igaz azután, hogy még te is, aki kötelet fontál velem a távolságból, te elengeded a végét és nézed, ahogy zuhanok megmentettelek volna önmagadtól is, ha hagyod ránk nehezedni a boldogság súlyát, akartad? valaha is, vagy nem is, de bevallhatod, hogy találtál mást felveszlek a földről és recéid számolom szénné égett valóságok között ficánkoló remény, amit a beléd vetett hitem táplált, mióta egy kurva nagy találkozásból születtünk újra milyen üresen tátong a tér a fátyol mögött lassan csordogál medrében a néma odaadás, ahogy távozni készülsz még utoljára, kedvesen szólsz hozzám, ne veszítsük el egymást, kataklizmám voltál s leszel az örökkévalóságig, hisz tudod, de én már csak a vállad fölé képzelem óvatosan nem fáraszt többé a gondolat, hogy te is el - hagysz, amint a nap felbukkan sivár léted általam felvirágoztatott hajnalán.

36

Ma este csak hozzád lenne türelmem Együtt eltemetni az egész világot És csak egy éjszákára elhinni azt, Hogy nem lett elrontva a teremtés És minden a helyén van. De mivel a teremtésbe valahol hiba csúszott, Egyedül vagyok ma este.

0

Apr 9, 2013

Apr 9, 2013 at 2:26 PM UTC

luca-molnar

Tökéletlen

Ma este csak hozzád lenne türelmem Együtt eltemetni az egész világot És csak egy éjszákára elhinni azt, Hogy nem lett elrontva a teremtés És minden a helyén van. De mivel a teremtésbe valahol hiba csúszott, Egyedül vagyok ma este.

7

The haunting sky continued to produce the army of ghost clouds... Lightning flashed anger... And the curses of the gods broke the gates of heaven unannounced....! The cries of hell were heard as a million souls fought to save my holy Land... An oath seared into their skin to save the glory of their queen... And I.... I stood watching with flaming eyes... The threat to my would be orphaned land and sighed at the pieces of the remaining hours of my story... Helpless I sat tearless... gazing into the dying horizon... How I had lived as a lioness... How I had consolidated my existence into the minds of my beloved people... How I had taken Egypt to the zenith of wonders... How I had pierced into the souls of women the right to a dignity... But now as I hold my head high to the grim awaiting in the courtyard... I swear to never let the filthy hands of invaders lay upon me. I call upon the Lord of serpents... To cradle me to the dreams of heaven by caressing it's bite into my skin.. This is a trail I leave to all my people... I am dying for you... O my beloved all... May you live in peace!. .. ... Ma..y Egy.... p... t live.... long..! ...! The end

0

Jul 26, 2020

Jul 26, 2020 at 6:25 AM UTC

veritia-venandi

Cleopatra

The haunting sky continued to produce the army of ghost clouds... Lightning flashed anger... And the curses of the gods broke the gates of heaven unannounced....! The cries of hell were heard as a million souls fought to save my holy Land... An oath seared into their skin to save the glory of their queen... And I.... I stood watching with flaming eyes... The threat to my would be orphaned land and sighed at the pieces of the remaining hours of my story... Helpless I sat tearless... gazing into the dying horizon... How I had lived as a lioness... How I had consolidated my existence into the minds of my beloved people... How I had taken Egypt to the zenith of wonders... How I had pierced into the souls of women the right to a dignity... But now as I hold my head high to the grim awaiting in the courtyard... I swear to never let the filthy hands of invaders lay upon me. I call upon the Lord of serpents... To cradle me to the dreams of heaven by caressing it's bite into my skin.. This is a trail I leave to all my people... I am dying for you... O my beloved all... May you live in peace!. .. ... Ma..y Egy.... p... t live.... long..! ...! The end

16

Nem tagadhatom, hogy mikor kinézek a zúgó Kocsi ablakán a ködös szürke tájra: nem érzek semmit... mert érzem én a színek ízét akkor is ha elfojtják azokat; Nem tagadhatom az álmodozásomat. Nem tagadhatom, hogy mikor bújom a sárga lapokat nem szorul meg a levegő tüdőmben egy pillanatra, mikor egy szívszorító sorhoz jutok és elvérzek mert a költő is elvérzett; Nem tagadhatom gondolataimat. Nem tagadhatom, hogy szívem sajog nap mint nap a művészetért, s utolsó cseppig belé adám egy tüzes versbe, mindenem mim van nekem és miben boldog vagyok, Nem tagadhatom, amire vágyok Nem tagadhatom, hogy télen-nyáron, messzi s közeli tájon mint hegyekben, úgy a termő virágban is téged kereslek, Mert magamat tagadnám, ha azt mondanám, nem szeretlek.

0

Jan 2, 2022

Jan 2, 2022 at 3:22 PM UTC

Nikolas

Nem tagadhatom...

Nem tagadhatom, hogy mikor kinézek a zúgó Kocsi ablakán a ködös szürke tájra: nem érzek semmit... mert érzem én a színek ízét akkor is ha elfojtják azokat; Nem tagadhatom az álmodozásomat. Nem tagadhatom, hogy mikor bújom a sárga lapokat nem szorul meg a levegő tüdőmben egy pillanatra, mikor egy szívszorító sorhoz jutok és elvérzek mert a költő is elvérzett; Nem tagadhatom gondolataimat. Nem tagadhatom, hogy szívem sajog nap mint nap a művészetért, s utolsó cseppig belé adám egy tüzes versbe, mindenem mim van nekem és miben boldog vagyok, Nem tagadhatom, amire vágyok Nem tagadhatom, hogy télen-nyáron, messzi s közeli tájon mint hegyekben, úgy a termő virágban is téged kereslek, Mert magamat tagadnám, ha azt mondanám, nem szeretlek.

20

Emlékeim mint egy templomrom... És annak kövei a harmatos fűben Piros-sárga levelek közt hevernek, Élvezik az őszt, szeretik az öregembert. És minden szép és csendes! Mintha Szentlélek szállott volna le e tájra, S megáldaná minden levélkéjét; s minden Kedves emberét, melyet szeme látja. Halkan és félbehagyottan; a szoba Apró fények csillanására feléled, És narancssárgán sugárzó falaiban Hazaérő lakosokat melenget. Szeretlek ősz, szeretlek téged... Lelkemet elringatod; majd fölkelted álmából, Ébredezzen, mert nem élünk hiába; s egy Arany lánggal ég a remény, mert nem késő még.

0

Oct 12, 2021

Oct 12, 2021 at 3:46 PM UTC

Nikolas

Ősz, az öregember

Emlékeim mint egy templomrom... És annak kövei a harmatos fűben Piros-sárga levelek közt hevernek, Élvezik az őszt, szeretik az öregembert. És minden szép és csendes! Mintha Szentlélek szállott volna le e tájra, S megáldaná minden levélkéjét; s minden Kedves emberét, melyet szeme látja. Halkan és félbehagyottan; a szoba Apró fények csillanására feléled, És narancssárgán sugárzó falaiban Hazaérő lakosokat melenget. Szeretlek ősz, szeretlek téged... Lelkemet elringatod; majd fölkelted álmából, Ébredezzen, mert nem élünk hiába; s egy Arany lánggal ég a remény, mert nem késő még.

16