Ki mit tud és mennyit?
Senki semmit s én magam is csak egy
parányit egy ámító univerzumból.

Na és mi van a jég alatt?
Meleg víz és felfedezetlen tengerek.
Érzések, arcok és emberek.

Többet tudok, vagy kevesebbet?
Ha jól kiismerlek, úgy leolvadnak
A felvetett maszkok az arcunkról.

Honnan tudná a közember, hogy mi rejtőzik
Zöldeskék szemek birtokában?
Vagy egy tündér titkos, cseles mosolyában?

Nem is jég talán az, mi van a felszínen
csak törékeny falak és kapuk melyek
ha lelkedet tapintják, omladoznak.

Telnek a napok és üresen feküdnek
az íroasztalon az összegyűrt lapok.
S a toll, mely szavakban festett álmot s a mennyt,
Tegnap már csak furcsa firkákban fáradt el.
Hova egy ilyen élet?
hol nap mint nap ijesztő álmokban látok tükröt
és felkelni nehéz, beszélni nehéz,
s megállítani az esést,
nagyon nehéz.
De immár márciusra lapoztam a kalendáriumom...
Márciusban talán kinyílik a virág és
elmúlik a fájdalom.
Jön a meleg, az enyhetadó, s egy szép napon majd
ott találom magam, ahova én vagyok való.