Hello Poetry
Submit your work and get some sparkles! Create free account
"lenne" poems
Mi az ördög történt, gondoltam ott és akkor; felderengett előttem egy tengerpart, amit már nem látogatunk meg, de te csak tovább ontod magadból a bullshitet egy írógép lélekölő kattogásának ritmusára a sajnálatodat egy piros kupaknak látom hófehér homokszemek rengetegében, jézusom, mennyire lassan telik az idő így a huszonnegyedik órában hát nincsen benned semmi kétség? atyaég, de utálom jó ideje ezt a szobát, csak ne lenne ilyen szűk a komfortzóna a te szavaid visszhangozza a koponyám csendje s én a döbbenettől felnevetek: emlékszel még?! nincsen ennek semmi értelme, milyen jó anya lennék, mondod; az olasz riviérán hunyorogtam volna a messzeségbe, ha nem dobod el magadtól a lehetőségét istenem, te-nem, te nem tűntél ilyennek ezelőtt - és mi lenne igaz azután, hogy még te is, aki kötelet fontál velem a távolságból, te elengeded a végét és nézed, ahogy zuhanok megmentettelek volna önmagadtól is, ha hagyod ránk nehezedni a boldogság súlyát, akartad? valaha is, vagy nem is, de bevallhatod, hogy találtál mást felveszlek a földről és recéid számolom szénné égett valóságok között ficánkoló remény, amit a beléd vetett hitem táplált, mióta egy kurva nagy találkozásból születtünk újra milyen üresen tátong a tér a fátyol mögött lassan csordogál medrében a néma odaadás, ahogy távozni készülsz még utoljára, kedvesen szólsz hozzám, ne veszítsük el egymást, kataklizmám voltál s leszel az örökkévalóságig, hisz tudod, de én már csak a vállad fölé képzelem óvatosan nem fáraszt többé a gondolat, hogy te is el - hagysz, amint a nap felbukkan sivár léted általam felvirágoztatott hajnalán.
0
Oct 26, 2019
Oct 26, 2019 at 10:41 AM UTC
Kataklizma
Mi az ördög történt, gondoltam ott és akkor; felderengett előttem egy tengerpart, amit már nem látogatunk meg, de te csak tovább ontod magadból a bullshitet egy írógép lélekölő kattogásának ritmusára a sajnálatodat egy piros kupaknak látom hófehér homokszemek rengetegében, jézusom, mennyire lassan telik az idő így a huszonnegyedik órában hát nincsen benned semmi kétség? atyaég, de utálom jó ideje ezt a szobát, csak ne lenne ilyen szűk a komfortzóna a te szavaid visszhangozza a koponyám csendje s én a döbbenettől felnevetek: emlékszel még?! nincsen ennek semmi értelme, milyen jó anya lennék, mondod; az olasz riviérán hunyorogtam volna a messzeségbe, ha nem dobod el magadtól a lehetőségét istenem, te-nem, te nem tűntél ilyennek ezelőtt - és mi lenne igaz azután, hogy még te is, aki kötelet fontál velem a távolságból, te elengeded a végét és nézed, ahogy zuhanok megmentettelek volna önmagadtól is, ha hagyod ránk nehezedni a boldogság súlyát, akartad? valaha is, vagy nem is, de bevallhatod, hogy találtál mást felveszlek a földről és recéid számolom szénné égett valóságok között ficánkoló remény, amit a beléd vetett hitem táplált, mióta egy kurva nagy találkozásból születtünk újra milyen üresen tátong a tér a fátyol mögött lassan csordogál medrében a néma odaadás, ahogy távozni készülsz még utoljára, kedvesen szólsz hozzám, ne veszítsük el egymást, kataklizmám voltál s leszel az örökkévalóságig, hisz tudod, de én már csak a vállad fölé képzelem óvatosan nem fáraszt többé a gondolat, hogy te is el - hagysz, amint a nap felbukkan sivár léted általam felvirágoztatott hajnalán.
Continue reading...
36
Ma este csak hozzád lenne türelmem Együtt eltemetni az egész világot És csak egy éjszákára elhinni azt, Hogy nem lett elrontva a teremtés És minden a helyén van. De mivel a teremtésbe valahol hiba csúszott, Egyedül vagyok ma este.
0
Apr 9, 2013
Apr 9, 2013 at 2:26 PM UTC
Tökéletlen