Hello Poetry
Submit your work and get some sparkles! Create free account
"csak" poems
Rab országban rab a lélek Álmukban látják, hogy eszerint kélnek Sokszor érzik, hogy tenni is félnek, Mert elmenni vagy maradni egyaránt vétek. Rab országban rab a gondolat Megfélemlítő a véleményáradat Köves partjain töredezik a vakolat Bélyegét rányomja az uralkodó-i hangulat. Rab országban kirakatválasztások Üvegarccal ellátott ó-rendszerváltozások El nem feledett múltbéli hazugságok Alkotják fog hegyén a megrekedt átkot; Hisz rab országban megállt végleg Nem érdekel senkit a rothadó lényeg Belülről zabálja széjjel a féreg S démonok torkából zeng az ítélet, Hogy a szabadság nem egy állandó tényező Csak addig a miénk, míg van hozzá levegő És nem nyugszik bele búsan a független megvető Hogy szépiaszínre vált lassan egy gondolat, oly felemelő, Hogy csak szabad országban lehet szabad az élet, Tengerkék igazával megvetettek a remények S nappalok, holnapok, éjszakák vagy fényévek Távlatából sem csorbulnak a ránk váró jövőképek.
0
Nov 6, 2016
Nov 6, 2016 at 9:54 AM UTC
Dem(i)k(o)rácia?
Kedvetlenül pillantott a semmibe; és a semmi visszanézett szemezésüknek a következő harmincnyolc esztendőben az idő rohanása sem vethetett véget - így vétetett hát semmibe a tétova merengés "hogy mi mindent jelent a valódi létezés?" a nevetést, csendülést, fájdalmas teremtést miről nem tudott semmit, de a semmi sem tudta jobban hogy az életben az értelem legtöbbször szótlan és a jelentés csak délibáb a neuron-szőtte bogozatban az álomban is az a szép, hogy illékony és megfoghatatlan.
0
May 26, 2016
May 26, 2016 at 2:22 PM UTC
Semmi
Mi az ördög történt, gondoltam ott és akkor; felderengett előttem egy tengerpart, amit már nem látogatunk meg, de te csak tovább ontod magadból a bullshitet egy írógép lélekölő kattogásának ritmusára a sajnálatodat egy piros kupaknak látom hófehér homokszemek rengetegében, jézusom, mennyire lassan telik az idő így a huszonnegyedik órában hát nincsen benned semmi kétség? atyaég, de utálom jó ideje ezt a szobát, csak ne lenne ilyen szűk a komfortzóna a te szavaid visszhangozza a koponyám csendje s én a döbbenettől felnevetek: emlékszel még?! nincsen ennek semmi értelme, milyen jó anya lennék, mondod; az olasz riviérán hunyorogtam volna a messzeségbe, ha nem dobod el magadtól a lehetőségét istenem, te-nem, te nem tűntél ilyennek ezelőtt - és mi lenne igaz azután, hogy még te is, aki kötelet fontál velem a távolságból, te elengeded a végét és nézed, ahogy zuhanok megmentettelek volna önmagadtól is, ha hagyod ránk nehezedni a boldogság súlyát, akartad? valaha is, vagy nem is, de bevallhatod, hogy találtál mást felveszlek a földről és recéid számolom szénné égett valóságok között ficánkoló remény, amit a beléd vetett hitem táplált, mióta egy kurva nagy találkozásból születtünk újra milyen üresen tátong a tér a fátyol mögött lassan csordogál medrében a néma odaadás, ahogy távozni készülsz még utoljára, kedvesen szólsz hozzám, ne veszítsük el egymást, kataklizmám voltál s leszel az örökkévalóságig, hisz tudod, de én már csak a vállad fölé képzelem óvatosan nem fáraszt többé a gondolat, hogy te is el - hagysz, amint a nap felbukkan sivár léted általam felvirágoztatott hajnalán.
0
Oct 26, 2019
Oct 26, 2019 at 10:41 AM UTC
Kataklizma
Mi az ördög történt, gondoltam ott és akkor; felderengett előttem egy tengerpart, amit már nem látogatunk meg, de te csak tovább ontod magadból a bullshitet egy írógép lélekölő kattogásának ritmusára a sajnálatodat egy piros kupaknak látom hófehér homokszemek rengetegében, jézusom, mennyire lassan telik az idő így a huszonnegyedik órában hát nincsen benned semmi kétség? atyaég, de utálom jó ideje ezt a szobát, csak ne lenne ilyen szűk a komfortzóna a te szavaid visszhangozza a koponyám csendje s én a döbbenettől felnevetek: emlékszel még?! nincsen ennek semmi értelme, milyen jó anya lennék, mondod; az olasz riviérán hunyorogtam volna a messzeségbe, ha nem dobod el magadtól a lehetőségét istenem, te-nem, te nem tűntél ilyennek ezelőtt - és mi lenne igaz azután, hogy még te is, aki kötelet fontál velem a távolságból, te elengeded a végét és nézed, ahogy zuhanok megmentettelek volna önmagadtól is, ha hagyod ránk nehezedni a boldogság súlyát, akartad? valaha is, vagy nem is, de bevallhatod, hogy találtál mást felveszlek a földről és recéid számolom szénné égett valóságok között ficánkoló remény, amit a beléd vetett hitem táplált, mióta egy kurva nagy találkozásból születtünk újra milyen üresen tátong a tér a fátyol mögött lassan csordogál medrében a néma odaadás, ahogy távozni készülsz még utoljára, kedvesen szólsz hozzám, ne veszítsük el egymást, kataklizmám voltál s leszel az örökkévalóságig, hisz tudod, de én már csak a vállad fölé képzelem óvatosan nem fáraszt többé a gondolat, hogy te is el - hagysz, amint a nap felbukkan sivár léted általam felvirágoztatott hajnalán.
Continue reading...
36
Ma este csak hozzád lenne türelmem Együtt eltemetni az egész világot És csak egy éjszákára elhinni azt, Hogy nem lett elrontva a teremtés És minden a helyén van. De mivel a teremtésbe valahol hiba csúszott, Egyedül vagyok ma este.
0
Apr 9, 2013
Apr 9, 2013 at 2:26 PM UTC
Tökéletlen
Elkésett angyalokkal számolom és aztán csigavonalba rendezem a homokóránk pergő gránátalmamagjait Az egész olyan, mintha egyszer már megtörtént volna Csak már nem emlékszem, hogyan kezdődik Megfordíthatnám újra a homokórát És ihatnám tovább a tekilát Az angyalokkal, akik már túl részegek De én hányok helyettük Ők élvezik, én meg félek
0
Apr 9, 2013
Apr 9, 2013 at 1:03 PM UTC
Gránátalma-szonettek 6.
Naprol napra jobban megvagyok gyozodve hogy isten szeret, ha fulem siket is e szeretre, hirvivo angyalt valaszt. Csak nekem formalva hogy mindenkepp megertsem. Íly onzetlen fenseges szeretet vajon kis szivem elbirja majd? Ugy erzem szetrobban, viszonozni szeretnem. Amit ugy tudok a legjobban ha boldogsagommal konyeket csalok szemebe
0
Jun 2, 2017
Jun 2, 2017 at 1:46 PM UTC
Isten szeretete