#magyar - Hello Poetry

megfogom a korlátot, felmegyek a lépcsőn rozsdás lett a bőröm, szorít már az időm minden egyes lépés nyomot hagy a földön, áttapostam betonon, poron, virágon, füvön nem tudok megállni, hiába ragad cipőm próbálom elengedni, fullaszt a párás levegő éget, szúr a korlát tapad rám a rozsda, segít, de közben árt legalább marad emlékem róla.

0

Mar 15

Mar 15, 2026 at 12:43 PM UTC

neverhurtsless

haza

megfogom a korlátot, felmegyek a lépcsőn rozsdás lett a bőröm, szorít már az időm minden egyes lépés nyomot hagy a földön, áttapostam betonon, poron, virágon, füvön nem tudok megállni, hiába ragad cipőm próbálom elengedni, fullaszt a párás levegő éget, szúr a korlát tapad rám a rozsda, segít, de közben árt legalább marad emlékem róla.

16

(cím-> "Ünnepi lélek") Kucorog a lélek, remeg, fázik. Meleget keresve a kandalló melett, A színes fények melett, egy hang csendül a térbe, Át a falakon, egészen a lelkembe. Ő erőn felül tesz, másokért mindent megtesz, mindent eltűr majd lassan elhűl, S ismét átkarolja, Bekebelezi a sötétség. Mit mások magánynak neveznek, Neki ez sem tűnik nehéznek. Hisz nincs szó, hang, csengőszó vagy egy árva szidószó, csak a némító hiány, ami a szívében tombol. Lecsukódnak a szemek, megnyílnak a sebek. Jeges, maró szellő öleli át, Míg könny marja végig arcát. Elfelejtve helyét, lassan a szemek elől lelép. Mikor megtorpan a sötétség, s véletlen a jelenbe tér, minden újra színt kap, és a könnytől piros gyöngyszemébe ott vakít a csodaszép, ünnepi fa. 2022. 2-3.

0

Mar 6

Mar 6, 2026 at 1:48 PM UTC

ThatOtherWoman

,,Unnepi lelek"

(cím-> "Ünnepi lélek") Kucorog a lélek, remeg, fázik. Meleget keresve a kandalló melett, A színes fények melett, egy hang csendül a térbe, Át a falakon, egészen a lelkembe. Ő erőn felül tesz, másokért mindent megtesz, mindent eltűr majd lassan elhűl, S ismét átkarolja, Bekebelezi a sötétség. Mit mások magánynak neveznek, Neki ez sem tűnik nehéznek. Hisz nincs szó, hang, csengőszó vagy egy árva szidószó, csak a némító hiány, ami a szívében tombol. Lecsukódnak a szemek, megnyílnak a sebek. Jeges, maró szellő öleli át, Míg könny marja végig arcát. Elfelejtve helyét, lassan a szemek elől lelép. Mikor megtorpan a sötétség, s véletlen a jelenbe tér, minden újra színt kap, és a könnytől piros gyöngyszemébe ott vakít a csodaszép, ünnepi fa. 2022. 2-3.

19

Mi az ördög történt, gondoltam ott és akkor; felderengett előttem egy tengerpart, amit már nem látogatunk meg, de te csak tovább ontod magadból a bullshitet egy írógép lélekölő kattogásának ritmusára a sajnálatodat egy piros kupaknak látom hófehér homokszemek rengetegében, jézusom, mennyire lassan telik az idő így a huszonnegyedik órában hát nincsen benned semmi kétség? atyaég, de utálom jó ideje ezt a szobát, csak ne lenne ilyen szűk a komfortzóna a te szavaid visszhangozza a koponyám csendje s én a döbbenettől felnevetek: emlékszel még?! nincsen ennek semmi értelme, milyen jó anya lennék, mondod; az olasz riviérán hunyorogtam volna a messzeségbe, ha nem dobod el magadtól a lehetőségét istenem, te-nem, te nem tűntél ilyennek ezelőtt - és mi lenne igaz azután, hogy még te is, aki kötelet fontál velem a távolságból, te elengeded a végét és nézed, ahogy zuhanok megmentettelek volna önmagadtól is, ha hagyod ránk nehezedni a boldogság súlyát, akartad? valaha is, vagy nem is, de bevallhatod, hogy találtál mást felveszlek a földről és recéid számolom szénné égett valóságok között ficánkoló remény, amit a beléd vetett hitem táplált, mióta egy kurva nagy találkozásból születtünk újra milyen üresen tátong a tér a fátyol mögött lassan csordogál medrében a néma odaadás, ahogy távozni készülsz még utoljára, kedvesen szólsz hozzám, ne veszítsük el egymást, kataklizmám voltál s leszel az örökkévalóságig, hisz tudod, de én már csak a vállad fölé képzelem óvatosan nem fáraszt többé a gondolat, hogy te is el - hagysz, amint a nap felbukkan sivár léted általam felvirágoztatott hajnalán.

0

Oct 26, 2019

Oct 26, 2019 at 10:41 AM UTC

blind-distance

Kataklizma

Mi az ördög történt, gondoltam ott és akkor; felderengett előttem egy tengerpart, amit már nem látogatunk meg, de te csak tovább ontod magadból a bullshitet egy írógép lélekölő kattogásának ritmusára a sajnálatodat egy piros kupaknak látom hófehér homokszemek rengetegében, jézusom, mennyire lassan telik az idő így a huszonnegyedik órában hát nincsen benned semmi kétség? atyaég, de utálom jó ideje ezt a szobát, csak ne lenne ilyen szűk a komfortzóna a te szavaid visszhangozza a koponyám csendje s én a döbbenettől felnevetek: emlékszel még?! nincsen ennek semmi értelme, milyen jó anya lennék, mondod; az olasz riviérán hunyorogtam volna a messzeségbe, ha nem dobod el magadtól a lehetőségét istenem, te-nem, te nem tűntél ilyennek ezelőtt - és mi lenne igaz azután, hogy még te is, aki kötelet fontál velem a távolságból, te elengeded a végét és nézed, ahogy zuhanok megmentettelek volna önmagadtól is, ha hagyod ránk nehezedni a boldogság súlyát, akartad? valaha is, vagy nem is, de bevallhatod, hogy találtál mást felveszlek a földről és recéid számolom szénné égett valóságok között ficánkoló remény, amit a beléd vetett hitem táplált, mióta egy kurva nagy találkozásból születtünk újra milyen üresen tátong a tér a fátyol mögött lassan csordogál medrében a néma odaadás, ahogy távozni készülsz még utoljára, kedvesen szólsz hozzám, ne veszítsük el egymást, kataklizmám voltál s leszel az örökkévalóságig, hisz tudod, de én már csak a vállad fölé képzelem óvatosan nem fáraszt többé a gondolat, hogy te is el - hagysz, amint a nap felbukkan sivár léted általam felvirágoztatott hajnalán.

36

Rab országban rab a lélek Álmukban látják, hogy eszerint kélnek Sokszor érzik, hogy tenni is félnek, Mert elmenni vagy maradni egyaránt vétek. Rab országban rab a gondolat Megfélemlítő a véleményáradat Köves partjain töredezik a vakolat Bélyegét rányomja az uralkodó-i hangulat. Rab országban kirakatválasztások Üvegarccal ellátott ó-rendszerváltozások El nem feledett múltbéli hazugságok Alkotják fog hegyén a megrekedt átkot; Hisz rab országban megállt végleg Nem érdekel senkit a rothadó lényeg Belülről zabálja széjjel a féreg S démonok torkából zeng az ítélet, Hogy a szabadság nem egy állandó tényező Csak addig a miénk, míg van hozzá levegő És nem nyugszik bele búsan a független megvető Hogy szépiaszínre vált lassan egy gondolat, oly felemelő, Hogy csak szabad országban lehet szabad az élet, Tengerkék igazával megvetettek a remények S nappalok, holnapok, éjszakák vagy fényévek Távlatából sem csorbulnak a ránk váró jövőképek.

0

Nov 6, 2016

Nov 6, 2016 at 9:54 AM UTC

blind-distance

Dem(i)k(o)rácia?

Rab országban rab a lélek Álmukban látják, hogy eszerint kélnek Sokszor érzik, hogy tenni is félnek, Mert elmenni vagy maradni egyaránt vétek. Rab országban rab a gondolat Megfélemlítő a véleményáradat Köves partjain töredezik a vakolat Bélyegét rányomja az uralkodó-i hangulat. Rab országban kirakatválasztások Üvegarccal ellátott ó-rendszerváltozások El nem feledett múltbéli hazugságok Alkotják fog hegyén a megrekedt átkot; Hisz rab országban megállt végleg Nem érdekel senkit a rothadó lényeg Belülről zabálja széjjel a féreg S démonok torkából zeng az ítélet, Hogy a szabadság nem egy állandó tényező Csak addig a miénk, míg van hozzá levegő És nem nyugszik bele búsan a független megvető Hogy szépiaszínre vált lassan egy gondolat, oly felemelő, Hogy csak szabad országban lehet szabad az élet, Tengerkék igazával megvetettek a remények S nappalok, holnapok, éjszakák vagy fényévek Távlatából sem csorbulnak a ránk váró jövőképek.

24